Hódmezővásárhely

Szentesi Esperesi Kerület

Szentháromság Plébánia
(6800) Andrássy u.11.
Tel.:(62) 241-701
E-mail: plebaniahmv.belv(kukac)invitel.hu

Helyi emlékek tanúsítják, hogy az Árpád korban már lakott hely. Első írásos emlék az 1266-beli birtoklevélben található. A középkorban a város mai belterületén két falu áll, Hód és Vásárhely. Hód temploma 1200-ban már áll, melynek 1778-ban csak falmaradványai vannak. Vásárhely templomát egy 1675-beli térkép jelöli, feltételezések szerint a város mai belterületén állt. A plébániáról az 1300-as évek okmányai tanúskodnak. A két település 1455-ben együttesen városi rangot kap. Az 1500-as évek közepére a lakosság jórésze protestáns. A török hódoltság után Mindszentről látják el a hívek lelki gondozását. 1726-ban megszervezik és 1727-ben önálló plébániai rangot kap. Ekkor egy kápolnát alakítanak ki, majd 1750-ben új templom építését kezdik el, amit 1860-ban két mellékhajóval bővítenek és 1886-ban szentelnek fel. 1993-ban a Váci Egyházmegyétől a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez kerül. 1995-től oldallagosan Mártélyt is ellátja.


A templom titulusa: Szentháromság
Anyakönyvezés: 1727-től
Lakosok száma: 49 382
Hívek száma: 13 969
Plébános: Németh László plébános
Kisegítő lelkész: dr. Fila Béla ny.professzor
Tel.: (62) 239-872
Oldallagosan ellátja: a Szt. István pébániát is

Honlapja: www.hodmezovasarhely-plebania.vnet.hu

Szent István Király Plébánia
(6800) Szent István tér 4.
Tel.: (62) 241-491

A város fejlődése következtében szükségessé válik egy új templom. Építését 1935-ben kezdik el. Megáldása 1937-ben, felszentelése 1975-ben történik. A plébániát a váci megyéspüspök alapítja 1936-ban és a Jézus Társaságra bízza. A váci Egyházmegyéhez tartozik 1993-ig, ettől kezdve a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez kerül. 2004. január 1-ig Székkutas oldallagosan, ettől az időponttól pedig, mint filia tartozik ide.


A templom titulusa: Szent István király
Anyakönyvezés: 1936-tól
Plébános: -
Kis.lelkész: -
Misézőhelyek: a Szociális Otthonban (Serház tér), Erzsébeten és Szikáncson.
Filia Kútvölgy, Székkutas

  Története Főpásztor Püspöki Hivatal  
  Intézmények Területi beosztás Papság  

Vissza a kezdőlaphoz